A vasárnapi ebéd után állítólag apám áradozott anyának, milyen szép kismama vagyok.
Hejj, ha még látott volna gyereknek...!

Van az az építő harag, amit érdemes megtartani . Kedd óta tanakodom ezen, némi semmiség kapcsán, amin rajtam kívül mindenki kiakadt, csak én nem... feltehetően azért, mert nem volt fontos. Illetve nem nekem lenne fontos, tehát ha kútba esik, nem nekem szar. Vagy mert sokkal-sokkal fontosabb dolgok vannak készülőben. Persze ettől függetlenül senkit nem tesz boldoggá, ha hülyének nézik, de én hagyom. Ugyanis attól még nem leszek valójában hülye. Nem én leszek az. Aztán meg megint, asszem talán másnap. Szemrebbenésnyi kontaktinger az éteren át; felébreszt, pedig szarul alszom, dühös lehetnék, de nem vagyok. Sokkal fontosabb dolgokra kell most az érzelem, nem akarok piti háborúskodást. Persze, Nyuszikám, nem sokáig játszogathatsz - hiányozni fog a támogatás, ha majd a hiánya sercen csak a hetedik lenyúzott bőrödön.

Nem tudom, hányan vagytok tisztában ezzel, de ha nincs hivatalosan férjnél az ember lánya, ámde megesett - még ha direkt is - , nincs ám olyan, hogy szüléskor kijelented, hogy ez itt az apa, a gyerek neve meg XY. Nincs. Olyan van, hogy jóval a szülés előtt bevándorol az illetékes önkormányzathoz (igen, szarul kezdődik) és kierőszakol belőlük bármi áron egy teljes hatályú apasági jognyilatkozatot! Bizony, babáim, meg kell jelenni mindkettőnek (a hasasnak is!), hogy személyesen aláírják, hogy ez itt az ő gyerekük, direkt csinálták, ő az apa, ő az anya (?!), ez meg ez lesz a neve. Az anyától kb 3000 papírt bekérnek, többek közt a 4 évvel ezelőtti válásom papírjait is, mert bár az benne van a rendszerben, hogy elváltam, de azt külön, személyesen nekem BE KELL BIZONYÍTANOM, hogy tényleg! (Arról már nem is beszélve, hogy a második emeleten azt mondták, ez a papír nem kell, de a harmadikon már nem intézték nélküle az ügyet). Mindegy is, az a lényeg, hogy hosszas levelezés meg egy kábé másfél hetes irathajhászás után végre elérkezett az idő, hogy egy ujjal gépelő Önkormányzati Főatyaistennéni kiadja a lenge egyoldalas nyiltakozatot, amely igazolni hivatott fiunk identitását, születési idejére és -nevére, valamint apjára vonatkozóan. Szerencsére még ott, helyben átnéztük a rövidke iratot, így nem itthon kaptunk agyfaszt attól a ténytől, hogy rosszul szerepel a születési dátum (2009??!!!) és a név.Ismét összebarátkoztunk.

Sokat gondolkodtam azon, van-e még értelme ugyan ezen a blogon izélkednem, mikor már minden annyira más (különös tekintettel az aktuális problémákra), és végül a fríblog tetűlassúsága majdnem el is tántorított, aztán a szokásos csakazértis nyert. Na ez pont nem lett más. Szóval ha érdekelne bárkit közlöm, hogy klasszul vagyok/-unk, gigantikus méretű a testem (állítólag csak az alapszériához képest, de), amit egyre macerásabb eljuttatni bárhova. Az orvosom szerint a gyerek 28 hetes épp ma, a 27 hetes méretei azonban a 29 hetesekével egyezik, szóval nem tudni, mi van. Azt a taktikát követjük, hogy megpróbálunk felkészülni mindenre, ő meg majd megszületik, ha kedve lesz. Ez azért jó, mert ha előbb történik sem kell a macska kosarában aludnia - kiságy biztosan lesz addigra. Bár az én - rebellis - véleményem az, hogy amíg belefér, szerintem a macskakosárban is remekül ellenne, feltéve ha kap elég kaját és alkalom adtán tisztába teszi az ember. Továbbra sem nézek szülős videokat (ráérek megijedni, ha majd én szülök) és nem paráztatom magam baromságokon. Persze a legtöbben elérkezettnek látják az időt elmesélni a horrorszülős történeteiket, de azokat meg a Yin írtja le rendszerint, szóval nagyjából védett vagyok. Mindenki, aki már valaha világra nyomott egy-két gyereket (de néha az is, aki csak gondolt rá) jónak látja nagykátéba adni, mi a törvényszerű és hogy én ettől milyen mértékben (persze veszélyesen) térek el. A legviccesebb a saját anyám aki folyton leoktat (pl.: k.o.-"Nehéz a hasam." k.o.anyja:- "Dehogy nehéz!"; tehát így). Nem is szívesen beszélgetek hát senkivel. Ami jó, mert a mindenki se nagyon keres, szóval nem nagy erőfeszítés a távolságot megtartani.
A múltam is kezd leszámolni velem; azt hittem, hogy csak véletlen, de nem. Következetesen álmodom meg az elmúlt életem, és szabadulok meg attól, lépésről lépésre. Most a kisgiminél tartunk, januárra meglesz a teljes évad. Ki így készül az új életre, ki úgy. Szerintem én tök jól jártam; nameg kell a hely a fejemben is.

Időnként meglegyint a pánik, hogy én majd hogy csinálom, mikor csak annyit tudok, hogy hogyan nem akarom semmiképp. Meg az összes a neten, meg mindenhol azt nyomatja, hogy az én anyukám ezt mondta, meg azt tanácsolta, dejóisaz... és ha nagyon belegondolok, akkor az én anyukámról rám az Álomtündér öröklődött, minden egyes lefekvés előtti mantra, meg az, hogy alvás előtt és után pisilni kell, akkor is, ha nem. És a többiek hozományával összevetve mégis csak vezetek.